A tó

Szellő kavarja az ezüst vizet
Csendben dereng az esti félhomály
Nádasillat hatja át a leget
Sötétkék lepelben vibrál a táj

Béke ül a vízparti fák lombján
Pár denevér szárnya halkan suhog
Zsongó, nyughatatlan szúnyoghordák
Hada a tükör felett kavarog

Furcsa sziluettet sodor a víz
Torz alak tart lassan a part felé
Megrázkódik az éjjeli idill
Villódzik a kába, tompa fény

Bűzös, bomló emberi förtelem
Ér partot, valaha talán élő volt…
Égre mered két felakadt szeme
S farkasszemet néz vele a vén Hold...








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.