STEPHAN MALLARMÉ: Charles Baudelaire sírja
Az eltemetett szentélyből vad füst árad
A sírban fekvő alak a mélyből felkiált
A holt száj elzengi Anubisz dalát
Keservesen üvölt, mint sebzett vadállat
Vulkán tör ki a temető közepén
A szenvedés lángjai újra égnek
Hadat üzenve a halandó létnek
Új csillag gyúl ki a kárhozat egén
Utcalány dől sírva a sírkőnek
A város éjtelen, gázlángok égnek
Ám az éj Baudelaire sírjánál leszáll
Hallani örök, fojtogató lélegzetét
Lelkét őrzi a sötét s millió árny
S ha mi meghalunk is, ő örökké él
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
