PAUL VERLAINE: Hangok
A büszkeség hangja: üvöltő harsonák
Vérvörös csillagok árja, lobogó láng
Az égbe törő, izzó, hamvadó fák
Értük zengő féktelen gyászharsonák
A gyűlölet hangja: harang a tengeren
Jégtáblák, fagyott, hideg partok
Dermedt, kifejezéstelen arcok
A semmibe zengő harang a tengeren
A hús hangja: halálos fáradtság
Bágyadt mámor, öröm, csend, ajkak
Nevek, szemek, csókok, halottak
Mindent elnyelő, halálos fáradtság
Más hangok: homályos űr, esküvők
Távozás, érkezés, üzlet, nehézségek
Más civilizációk, új emberiségek
Hegedűszó zengte, vidám esküvők
Harag, fekete sóhajok, megbánás, csábítás
Mit a némaság által hallunk csak meg
Hordozója a tisztes, mély, őszinte csend
Harag, fekete sóhajok, megbánás, csábítás
Hangok, haljatok el, hisz úgy is haldokoltok
Tünés, szentenciák, hiábavaló szavak, ferde metaforák
Retorika, szép frázisok, üres, bűnös imák
Hangok, haljatok el, hisz úgy is haldokoltok
Nem akarunk többé benneteket hallani
Rejtett imádságok, kifelé szívünkből
Gyengéd szóvirágok, takarodjatok elménkből
Szívünk nem akar többé benneteket hallani
Haljunk meg mi is együtt a hangokkal
Mennyei szavakkal, vak imádságokkal
Jöjjön hát el végre a végítélet napja
Haljunk hát együtt mi is a hangokkal
Öljön meg a Szerelem átkos hangja!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
