A halált, azt megírja


                                

                                                                                                                                                          Orbán Ottó halálára

        A halált, azt megírja még a költő,
vagy többet is, de ennyit minimum.
Mindegy, hogy huszonnégy vagy hatvan éves,
hogy viszonyul az élet fűszeréhez,
a vershez: egyszer úgyis beleun.

Számtalanszor írt szép verset a versről,
hogy eszköz is, nem költő-kopjafa:
merész tanulság, átok, szemtelenség
növő fajunkból kivonni az eszmét,
mielőtt végső versünk hangzana.

A többi, mi van: ugráló csajok még
körülöttünk, évre év, lázra láz,
füstös hamui annak a jelennek,
melynek szuronyeszméi megjelennek:
halál előtt a nagy partszakadás.

Egy klasszikus látomás: vissza-átszól
ki-tudja-hogy, lehet hogy héberül,
de érthetően. A találkozástól
megszeppent ifjú költő, én, talán csak
kérgét érzem hangjában a halálnak:

"Üzend meg minden olvasónak,
versed olvassa versileg,
nem prózaféle láthatólag,
jambust okád meg rímeket,
a szó, mely eszköz, ismeret,
bölcsen mély szánkba visszaolvad:
ha voltak nők vagy istenek,
szépek úgy lesznek, hogyha holtak."










Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Mozgó Világ, 2003