Sarkig tárt ajtón túl
a szükölő huzatban
ülök és várok.
A homokóra halkan
ki tudja hányadszor
méri már a percet.
Küszöbre gyűlt
levelek közt
szél szava perceg.
Minden kész.
Az étel rég elhűlt
az asztalon.
Csak rád les még árván
a meddő alkalom.
A gyertya is ellobbant.
Sötét karja ölel.
Összekuporodva
fázva alszom el.
(Furcsa halál ahogy
napjaink egymást
néha-néha metszik.
Az ajtót épp csak
behúztam éjre.
Jöhetsz-mehetsz.
Ahogy tetszik.)
