Ráadás


Füzek lábánál
alvó jég riad
fejedben kavargó
füstszín alkonyat
a függönyön túl
semmi sem örök
alattad lassan
ívelő körök

zárnak ölbe ahogy megreped
a rianó jégben kúszó rettenet
tört tükrében nem a régi arc
feltétel nélkül feladott a harc

Hazudsz megint:
(tapintatból persze)
az ember fél:
élni nincsen mersze
hiszen azt és úgy -
tudod úgysem lehet
megalkuvás mohó
csapdája nevet

valahol mögötted
valahol fölötted

visszhangzik benned
nincs már mit tenned

még egy halk roppanás:
s megnyílik a mély.

De hát
színház az egész,
mondom:

NE
FÉLJ






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Börzsönyi Helikon, 2006.