Levél hitvesemnek
Szégyellem magam.
És boldogtalanná tesz, hogy megint van isten.
Mert vísszeres lábú vénasszony
minden költő Auschwitz után.
Hiába csillogtat ékszer-rímeket,
hiába permetez magára illatos hasonlatot.
Reszketeg kezemmel hiába érinteném fekete hajadat,
fonnyadt mellemre hiába vonnám fiatal kezed.
Csak simogass Te Szent!
Ezt mondanám.
És egybeugranának a szétesett dolgok.
És láttatnál velem sóvárgást, csömört.
"Hidd el időben elsötétítettem."
Ezt suttognám. Fölhevült arccal.
De akkor már nappal lenne.
Mohó verítékemben feküdnék.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Élet és irodalom, 1995
Kötetben: Zadarnál a tenger (Budapest, 1997)
Kiadó: Orpheusz