Tengerarc

Látom a kavics moccanását
az átiramló víz alatt.
Hullámok felhajtóereje
a szárnyon.

Csak ha lehunyom a szemem,
emelkednek hegyek,
egyébként mustármaggá
zsugorodik a tér is.

*

Arca lecsöppen.
Pohárba öntött ólom
süllyed a mélyre.

Ami alatta,
az új bõr moccanása
parányi rengés.

*

Textúra csak.
Arca helyett a cérnaszövet,
mi a sebet takarja.

Emlékszel a nyers vászon
érdes hûvösére?
Mosás után a szárítókötélen,
átitatva napfény és levegõ
bódító vegyülékével,
hidegen mégis és keményen.

*

Egy tenger álmodik bennünk,
és mi kagylóhéjainkkal
pulzálva araszolunk
a fenékfövényen.

Egy tenger emlékezetébõl
estünk szét, két kagylófél,
homokba ágyazódva,
megsértve még
a lábat.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Bárka, 2006/1