Úton

Az utca néma éjjeli őrei
lassan nyugovóra térnek.
Álmosan fürdenek a reggeli
fényben a macskakövek,
az elmúlt éjszaka emléke
még itt-ott megnedvesíti az arcuk.
Cipőm kopog a köveken, mint annak
az elfáradt őszi vándornak ujjai
ablakomon, tegnap éjjel, hiába.
A sarkon beforduló vén trolibusz
megáll, ásít, majd tovább csoszog.
Szemben egy nagy ablakba
bezártak egy árnyat, már évek óta.
Üveges szemek. Hosszú, barna haj.
Arra gondolok, az ilyen reggeleken
biztosan mindig meghal valaki.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.