Megkeseredett zongorista

Füstös, zsúfolt kocsma
szivarfüst, pálinkaszag
az egész város mocska
ha van pénze, ideszalad
a sarokban zongora áll
mellette hajlott hátú alak
nem szól semmit, csak játszik
s néha kiiszik egy poharat
fejében szép emlékek
szívében fájdalom
régi, idilli képek
száz elmulasztott alkalom
vendégek jönnek-mennek
részeg korhelyek váltják egymást
de ő nem fordul meg
csak játszik, nem tesz mást
megállíthatatlanul zokog a zongora
hangja betölt mindent, beleremeg a kocsma
fojtogat a hangok árja
minden fülbe, szívbe behatol
széthasad a négy fal
az előtörő hangoktól
a zenész csak játszik tovább
s semmit nem vesz észre
pedig mintha a hangszer keze alatt
már önálló életet élne

rég eltűnt már körötte minden
a város, a kocsma, a részegek
de ő csak játszik a végtelennek
csak a földöntúli zene, már semmi más nincsen

                                               2006. 02. 25.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.