Kereszteslovag

A sivatag közepén
magányos, szikár alak
mellkasát páncélvért fedi
a fején fémsisak
kezében kivont kard
nem tudni, mire vár
s oly rendíthetetlen
a semmi közepén miért áll
körötte csak pusztaság
csend és holt némaság

fekete sziluettek sejlenek fel a homályban
nem evilági lények a sivatag porában
lassan közelítenek minden irányból
kivágják a harcost a létező világból
kardcsattogás töri meg a homoksivatag csendjét
villámként csapnak össze a fényes, gyilkos pengék
egymás után hullanak a túlvilági árnyak
végső nyughelyükre lenn a porban találnak

egyetlen árnyék sem él már
de a lovag csak mered maga elé
majd lassan, csendesen összerogy
s megindul egy másik, jobb élet felé

                                               2006. 02. 10.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.