MINDEN ÍGY VAN JÓL

Merész zarándokútra indul Márta, és
a Mester színe elé ily szavakkal áll:
– Türelmetlen vagyok, számból szitok fröcsög,
hiéna módján, fosztogatva létezem:
az emberektől lopkodok energiát.
A férfi, aki megölel, elsorvad mind;
akik szeretnek, őket gyilkolászom. Jaj,
de zúzmarás az én kezem, ölem, álmom!
A szívem nyugtalan, a lelkem csupa kín,
és szenvedek, mert élni mint kell, nem tudom.
– Ha kelsz, ha fekszel – válaszol a Mester –, vagy
ha nap közben történik véled valami,
mondd: „Mindent köszönök, és nem panaszkodom.”
Úgy is tesz, miként a bölcs tanács sugallja:
reggel ha kel, ha fekszik este, és ha őt
akármi éri bármikor, ha jó, ha rossz,
szól: „Mindent köszönök, és nem panaszkodom.”
Ám szíve nyugtalan, a lelke csupa kín,
és szenved, nem tudván, miként kell élnie.
Esztendő múltán újra útnak indul, és
a Mester színe elé ily szavakkal áll:
– Amit mondtál, hiába hajtogattam én,
az életem nem változott. Nincs benne más,
csak kín, zavar és önzés most is. Mit tegyek?
– Ó, mindent köszönök, és nem panaszkodom –
a Mester így felel. És Márta lát és ért.
Szívében szárnyalás: „hát minden így van jól”.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Életünk, 2002/6