Bûnbánó ember
Mögötte száz bűn
lopott, csalt és ölt
megnyugvást régen nem talál
bűnei súlya
vállait nyomja
nyomában ott jár maga a halál
hegyen-völgyön át űzetve
ért oda
hol rózsaablakon át
fény töri meg
a félhomályt
így találta meg a helyet
hol a rideg törvény
nem érheti utol
a megértés és megbékélés honát
Tántorog
majd térdre esik
a nagy oltár előtt
arcát bevilágítja a rózsaablak fénye
csendben térdel
a Megváltó keresztje
alatt
új létértelmet kap egész lénye
Megtörten
meggyötörve
imát mormol ajka
ám hiába halk
szinte néma
kinek szól, meghallja
Pár pillanat néma
és fojtogató csend
s talán a bűnös
imája hiába
s nincs már
könyörület, sem megbocsátás
ugyanúgy, ahogy jött
kell visszatérjen a világba
Üveges tekintettel
bámulja a Megfeszítettet
ólomnehéz szívvel
vall meg sok szörnyű tettet
Földöntúli villanás
az oltárkép megremeg
vakító fény árad a templom
üres legében
glória övezte fehér ruhás
alak áll
anyagtalan füst-fény
a kezében
Kezét nyújtja
a bűnbánó ember felé
egész testét
láng borítja el
lerogy a földre
órákig ott hever
s mint egy álomból
más emberként ébred fel
2006. 01. 31.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
