Köröttem árnyalakok
fojtogat a köd
már rég nem otthonom
a halott, hideg Föld
létem át nem léphetem
nem tudok már semmit
hiábavaló életem
ajtót senki nem nyit
semmi sem az, aminek hittem
hullámok csapnak össze felettem
ha nem kapcsolódom be
az árnyékok táncába
s nem válok magam is
árnyékká
e démoni lét
végül kivet magából
s a semmiben válok
lángmartalékká.
