Õszi szél




Mellettem ül és nem álom
És száznegyvennél finoman duruzsol
Mesélő hangján, mi nyugtató
És néha felkacag, s látom
Arcát, hogy szemhéját aprón felhúzza
S várom a megjegyzést,
A következő sort
Mi lehelet cinizmus,
És az sem álom
És illata körbejár
S beül a kárpitba,
S mélyet szippantok
S jó mellette…
S a gondolatok,
Mik homloka mögött
Születnek, s tervek s álmok
S jó érezni, hogy van
S szólnék is de minek,
Hisz az már, mit mondanék
Bár hús vér való
Csak nekem álom…

A tó partján nád susog
Táncát járatja a szél
A víz tükrén korbácsol
Égszínkék ég, erős fény
A nap az utolsókat rúgja
Így november közepén
Laposan jár s
A szemem is laposan néz
A mély szürke felhő előtt
aranylik a buzogány nádvég
S ő háttal áll
És a távolba néz
Talán távol is jár
Talán Ő is hall egy mesét
S kabátját megtölti a lég
S olyan szép,
Hogy hajába kap
S úgy megérinteném
Ha nem félném
Hogy tovarepít
Minden reményt
Az őszi szél …






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.