MÉG NEM

Ars poetica

A hajóstisztnek meg kell tennie
mindazt, mit a matróznak.
Húzom s acéldobra tekerem a csuklónyi
kikötő-kötelet, kesztyűben, igaz, de
bűvészmozdulatokkal: nincs hibára idő;
egy rossz fogás, s törik az ujj,
a tenyércsont vagy az alsókar.
Kabinajtóm tárva, bent penget Segóvia
fölerősítve.
Loccsan a hypós víz a födélzetre.
A vödröt lódítani kell, terítve
a vizet, sikálni oda-vissza, erőből.
Ó, Segóvia, Segóvia.
Aztán a rézcsuklók. A fémkorlátok.
Öklömnyi hiúzfejek a ringó láncon.
A két vörösréz hajókürt.
Mert ami ragyoghat, de homályos,
az már rohad is. Segóvia.
Dörzsöld csak kapitány, neked is jut.
Falon sorban az edények.
Dülönghet a hajó, minden odarögzítve;
csörömpölés nem gyűrheti össze a szélsusogást,
sem a motorzajt.
Ó, Segóvia, cikkan a húr hosszúra
növesztett körmöd alatt.
De a motorzaj is édes a fülnek.
Nem dohog, nem ráspolyreszelés,
nem reccsen olajos bűzben;
zümmög.
Álomban is hallani kell neszeit.
Ó, Segóvia. Segóvia.
Narancs-lobogás a kabinfalon;
a Nap íve egy ponton izzítja a horizontot.
Itt az ideje szusszanni a priccsen.
Kis percegések közt készül a jövőm.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: A zendülés vízszaga, Versek, 1999-2000 (Budapest, 2002)
Kiadó: Széphalom