Fejhús

Gyerekhas. Dióval tölti meg mézzel
és mákkal, s a húst eltolja messzire
magától. Majd úgy dönt álmában később
magában, hogy mostantól nem is gondol rá
többet. Ami a fejében van, azt hagyja
csak elbomlani, meg sem forgatja közben, ám
könnyeket hullat érte bőven. S hála
a tűző, ferde őszi napnak, könnyű szivárvány
híd borul a halfényű szemgolyójára,
így marad önmaga szemében a szálka,
és így látja alakját kereknek egyúttal.
Két combját. Lábfejét. Derekát, ahogy talpon van.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Forrás,