MÁSODIK ELÉGIA

Nézd, a hegyek mögött tüll-fátyolban a nap.
Lomha fenyvesek, nyírfák pasztellszín kérge,
fatornácos régi házak, a dombtetőn
lovak és sírok, a templomtornyon óra.
Sápadtan tétova lengyel táj. Nem rideg,
csak hűs. Órákon át figyelheted a busz
vagy vonatod ablakából, változatlan
marad minden és semmi, semmi történés:
pusztán csak van. Egy sosem-hallott-nevű fán
mélypiros bogyók lógnak, a társán lilák,
térdig érő, seszínű fű bókol és kel.
Végül mindig hazatérek, és méteres
téglafalak között, vasbeton födémen,
halott fákon kuporogva s írva
leltározom, mit szemhéjam alatt őrzök.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Parnasszus, 2000 Nyár