(Részeg izmusok...)

Részeg izmusok verekszenek
a világ előtti parkban.
Hányásában fetreng egy gyerek.
Apóka megérzi: baj van.

Olvassa az újsághíreket
egy megvadult, csökött ösztön;
amíg eldönti, ma kin nevet,
eltapos egy kínt a földön.

A bokrok mögött a lövészek.
Az indulat parancsra vár.
Az enyészet tudja: övé lett
pont úgy a lekvár, mint a vár.

Röhög a Holdon az öntudat,
a távolság utakat épít.
Zavartan tördelik ujjukat,
kiket még ez is megszépít.

Üvölt a fára borult féreg:
„Miért kellett találkoznunk!?
Úgy én sohasem szeretnélek,
ahogyan megállapodtunk!”

Üvölt a gyilkos, az áldozat.
Üvölt a fa, a nyelve láng…
Oly egyszerű e kárhozat:
nem is termel energiát.

                  *

Ádám hozzábújna Évához
- nincsen mikor, és nincs hol.
Isten nyirkos halántékához
veszettül szorul egy pisztoly.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Reményrõl fantáziál (, 2006)