Hazafelé

Nekem már az is furcsa, hogy nem iszom,
(pedig iszom)
meg ahogy az árnyékom (furcsa viszony)
leelőz, hogy megnőjön, kifakuljon, eltűnjön,
majd elölről kezdje, lámpától lámpáig,
minden második este.

Ez az út is furcsa, ahogy átalakul,
(pont erre jártam tavaly ilyenkor,
szeretőm épphogy eleresztve
- de tényleg, centiről-centire pont erre)
és már mást jelent.
Egy ideje már nem a múltat.
A jelent.

A meleg szél izzadságot szórt ma rám,
és picit eleresztve, kevésbé kevélyen,
könnyed ködbe veszve gondolataimban,
Tőled feléd, akaratlan zsebembe
markolászva, amit nemrég beletettem,
(kulcsot, öngyújtót, pénzt,
papír zsebkendőt – persze összegyűrtem)
haladtam, és rinocéroszbőrnek nézve
a járdát valami furcsa érzés járt át.

                        *

Az utca kihalt volt, mint ahogy az lenni szokott
késő este és kora reggel.
Pont jó.
Valamiért ilyenkor
nem szívesen találkozom emberekkel.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Reményrõl fantáziál (, 2006)