Éjszakai fürdés

Hideg kövek és alvó vizek éjjelén
kimentem a hegyfok előtti partra,
hol a csillagpettyes égbolt alatt csak én
s a holdfény feküdtünk a nyugágyakra.
Hátul leláncolt napernyők tolongtak,
a homok halkan susogta emlékeit.
Testek nyoma fölé árnyak hajoltak,
fürkészni azt, ami itt már nem létezik.
Belegázolva a hullámverésbe
(faágként hintáztatta a két kezemet)
felnéztem a feszes, fekete égre,
mely köröttem mindent szorosan lefedett,
    s csak nevem erejében bízva beúsztam oda,
    hol nem halhat meg egy csillag soha…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Mûhely, 2004/4.