Monológ gyöngyözõ homlokodnak
éjszaka, majd ha felriadsz s
kiáltva kapaszkodsz vállamba-
két nyugodt sziget, álmod előli
menedék- akkor mesélhetek
neked; hogy volt egy nő, aki
üres színpaddá tette magát
érted, meg egy másik, akinek
szomjúsága voltál.
a porosodó díszletzongorára
álmodott szálkás betűk, s a
kiürült palackok halmai alig
két négyzetméteren, amíg
a gellérthegyi- vagy szent
királyi-tenger fölött lassan
már látható csík a horizont,
lázasan fordítod felé arcodat.
(ahol egymás mellett a göncöl,
és a dél keresztje, két napot
látni, egyik nyugszik, a miénk
éppen kel- meg ne riadj, nem
nekünk kéne addig eltalálni,
hiszen mindig visszaszállnak,
csőrükben friss kávécserjével
madaraink, és hajnalaink.)
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.