Most már bevallhatom


Halál, te hülye húgyagyú!
Bármit is játsszunk, nálad van utolszor
az ász, a szív-adú.

Vérivó kriptaszökevény!
Ki pókhálón vigyorogsz, mert átlátsz
hullt lények szövetén,

te nyelved-sincsen vadbarom!
Maró nyáladdal fogod meg az embert.
Most már bevallhatom:

tiéd a perc, a pillanat.
Nekem kipotyog – néked új fogad nő,
s bűzlő leheleted arcomba csap.

Szemed, szád üreges odú.
Add ide egyszer nékem koponyádat:
ki lesz a szomorú,

ha összetöröm csontodat?
Mellszikkasztó szél lázálmába veszve
a magány fojtogat –

felelj hát, rohadék alak!
Én, amíg élek, mit csináltam mindig?
Százezer árnyban szétcsócsáltalak,

de te harcolsz a puszta létedért is,
s redves pofáddal tarkómba harapsz.

(Ez forog fenn a világ végezetéig.)






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.