Téma [2.0]

Túl korán akarta néven nevezni,
mikor még csupán az első szikra pattant.
A sürgető, nyers magabízás
nem figyelt a másik tétova habozására,
csak fújta volna a pislákoló tüzet.

Nem számolt a hideg, kiismerhetetlen
szempárral, s a meglepettség hirtelen
falat emelt közéjük. Elvétett ütemek,
elszalasztott esélyek — a szó benne ragadt,
a csend pedig zavarbaejtően hosszúra nőtt.

Akkor elhitte, hogy nincs mit mondani.
Most már tudja: van, épp ezért kár is
lenne beszélni róla. Bármi másról
ejtsenek szót éppen, ez a hiány azóta is
folyvást minden mondatuk alanya.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-10-05 08:17:12
Utolsó módosítás ideje: 2026-10-05 08:17:12