Bánat-szonett (3.jav.)

Sötét borult fölénk, feszült az éjjel.
Talán vakon kilőtt golyó a sorsom.
Alattomos gyilok megannyi módon.
Te messze vagy, de jól tudom, mit érzel.

A konyhaasztalon papír fehérlik,
fölé hajolni látlak éjjelente.
- Hiányzol - írod, és szelíd szemedre
sötét bogár, a fájdalom telepszik.

Kapaszkodom ma még a múltba. Nincsen
jövőnk. 'Sietve jössz felém, kezedben
virág lilul, csokornyi szarkaláb'. De

a régi kép sem ad vigaszt, ha minden,
mi volt, törött. Csak állnak ott esetten
öreg szülék, szemük üres. Talán ha...







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-08-16 15:42:04
Utolsó módosítás ideje: 2026-08-16 15:42:04