Egy megrontottól

A nagy cirokseprőt bevonszolták
az étterembe,
hol az öröm bánatra váltott,
fejfájós, s üvegcsendülésű bánatra.

És én nem bírtam
vagy nem akartam
és én nem bírtam, csak vakaróztam, felborítani
az üstöt, ami füsttel telt meg.

Gondom volt az ugatásra,
a mendemondák kijátszására,
s valaki lepedőt húzott a fejemre,
valaki, nyúzott, holdat szögelt a terveimre.

Akié az öv volt,
akié a csótány is volt,
meztelenre vetkőzött,
mozdulatait egy horgony kísérte
és a lehetetlenre várva maga is lehetetlenné vált, kizárt, hogy a sarkai
kényszerítették volna erre;
hol, hogyan és merre található a szikra,
kérdezte egy megrontottól,
kajánul nevetve.

Ekkor a süvöltő szél feldöntötte a tábornokot,
ki nem védte már a hazáját,
hanem vizet csűrölt
egyik pohárból a másikba;
talán selejtes áruját siratta,
talán a kardforgató kaucsukba akadt bele a horga,
mindenesetre elkelne most egy glória, mely olvasztár bútoraink reccsenéseit vigyázza,
suttogta rejtélyesen.

S a papolás dülöngélni kezdett a kőpupillák
erdejében,
s a jogorvoslatból kecskebakot csinált a rákfogó varsa biztos térképészeti pontja.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2024-12-30 09:05:18
Utolsó módosítás ideje: 2024-12-30 09:05:18