Tó-part-fény (reflexvers)



Hajolnak a fák
guggoló bokrok fölött,
hogy lássák a csodát,
az alkony felöltözött.
Árnyék kabátjába
mintát szőnek a fények,
s felleg kontyába
bújnak a kéklő messzeségek.
A tó tükör, partja
sásból font suttogó keret,
fátyla mögül a  Nap
sugár pillája remeg.
Sóhajok ülnek
a lehajló fákra,
csend van, csak szívem
dobban a tájba,
leszek egy nagy szív,
bordák az ágak,
szemem a tó,
árnyak a lábak,
lelkem mint pára,
száll fel az égre,
vagyok a mindenség
apró semmisége.
Mégis az én szívem
szíve a tájnak,
kéklő csillagfényben
szárba szöknek a vágyak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2022-04-27 22:33:54
Utolsó módosítás ideje: 2022-04-27 22:33:54