A füst-lampionos csendben matat az ólom-idegen
felejtés-pókfonálra ereszkedett részvét-hiányosság,
amikor a tévelygés-imitátorok kátrányfoltos alakot
dédelgetnek leszálló-sikátoroknak vagy hídásó sírásból
kábultan zuhanó, magánzárkáikban meghúzódó
távolság-magocskáit falják egy zápor-esztelenségnek.