Rózsaablak naivitás



Mit sem sejtő kapuk alatt koplal a hold,
csak néhány kóbor eb árnyéka lepi meg.
A tejút karjain szakadt muskátlis kosarak,
udvarán asztalokhoz támasztott székek,
elborult poharakból zavaros folyó.

Ha rozsdás csónakon visz felé a szél,
langyos nádas sűrűjében keresve utad,
egy pillanatra hihető, hogy megtaláltad őt.
Pedig csak egy városszéli pozdorjarom
nejlon rózsaablaka az, ami figyel.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2020-11-07 17:28:13
Utolsó módosítás ideje: 2020-11-07 17:28:13