Törvénytelen halottaink

hullámvasút a lelkünk
zuhanunk
úthenger zúzza, majd
tornádó emeli testünket

vagy épp csak madár rak fészket
a szívünkbe
de úton, mindig csak úton
így egyszer hát fenn
másszor meg lenn vagyunk

hol munch sikolya
formál o-t cserepes ajkunkra
hol meg halvány mosoly
dereng a sejtelmes szájzugban
gondolván rájuk:
egyszer hát fenn
a felhőkben
másszor meg lenn
a nyirkos barlangban

de eljő majd a gyógyír
az idő elhozza zötyögő szekerén
csitul a lélek vihara
a sápadt arc kivirul
s mint a nap sugara
oly fényes lesz emlékük
de addig:
egyszer lenn
másszor fenn

élünk
majd végül mi is
eltűnünk a világ peremén






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2020-03-20 12:44:31
Utolsó módosítás ideje: 2020-03-20 12:44:31