Kibont
Az Úristen a nemlét ködéből,
Megformál engem a fénye szerint,
Kezem elengedi, magamra bíz,
Fejezzem be, amit kikanyarít.
Elvagyok régóta gyönge szemmel,
Mértéket tévesztő balga hittel,
Mindent tudok, azt is, hogy miért nem,
Ottan küzdök, ahol nincs is kivel.
Aki csak hallgat, az jótanáccsal,
Aki meg figyel, az biztatással
Lát el, ha bennem szűköl a bánat:
Ünnep a világ, himnusz az ember.
Tele vagyunk némi végtelennel,
Mindenhez közöm, mit szerethetek.
Embernek lenni e nagy kalandban,
Megköszönöm annak, akit illet.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2020-01-26 00:57:15
Utolsó módosítás ideje: 2020-01-26 00:57:15
