horizontra hull a nap
bokrok ága lángra kap
narancs robban száll a fény
vércsík az ég peremén
megsápadó fellegek
suttogássá lett szelek
est ölében alszanak
nem bújnak már rügyszavak
csendet horgol az idő
úgy terül mint keszkenő
szép menyecske kézfején
fehéret fed feketén
