Ázom

hamut szórják, a hamut

kertkapura mászott bokor,azon túl nem járunk, az útra éjjel békát vasalt,békát, néhány keréknyom maradt mementónak,fárasztó naplemente veszi
elveszi, nem adja vissza a messzi útravalót,amit adtál
pokrócra dobálom magam,aztán víz alá vetem,hogy testemben úgy szűköljek
szűköl, aki ennyire fél
kerítés és kerítés,azzal körbe ér, ami volt,múlt szokásos nyögése
porít a semmi, újra nem szeretne születni
vasalt hagyományok, gazdag rétekre szállok páraként nyom, nyom
nyomom elvásik
izeg-mozog a giliszta, esős föld szaga bódítja éppen rezdületlenségbe mart, hamis ünnepeinek fakulnak
lila arcunk fölé borul a hold,holdad, jaj, olyan vékony arcéled még kísért, sötét vetít ki mindenhová,annyira mindenhová, hiába hunyorítok,ismétel és ismétel
kép, képre, képtelen vagyok az emlékezésre,feledésre,rendesen nem lehet
forgok nyárson,pöttöm zár számon nyikorog,nyikorogsz itt, nyelvemen neved betűi ostyák,olvadósak
apró csokidarabok,sós kövek
csizmád sarka váj lyukat
abba gyűlök meg,abba veszik el arcom
hamut szórnak, hamut, égő nyárfáink ágas -bogasak
bogarak megmaradnak tűzvész után is,bogarak másznak be,érzem lábaik,zsigeri érzet,kaparásszák szemeimet,fájón ébredünk,fájón fekszünk elalszunk-e
fönt vagy lent,hamut szórnak, hamut
égő nyárfáink csak tanuk
ázom a lángokban,ázom a lángban,nem is messzi, annyira nem is közel
éppen középen
ázom a lángban





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-11-11 13:04:12
Utolsó módosítás ideje: 2019-11-11 13:27:16