KÖLTŐ VALAMELYIK SZÁZADBAN


Az önutálat heverőjén fekszem,
pontatlanul tudok minden klasszikust,
éjre nap és napra éj, utálkozom.
Egész napos tevékenységem,
más feladatot nem ismerek, csupán
utálkozom.
Értékem semmi, kezdhetnék bármibe,
emelni magam, fényezni minek, ítélkezem,
utálkozom.
Minek a lélektanászok magyarázata,
úgyse hiszek csak szó, szó szavakat,
nem lelkesít mások sportja, se sikere,
se új nője, autója, napi katarzisa.
Tőlem lelkesíthet új meg új rafinált
emberkísérlet bárkit, engem kivéve,
tudom, a végén úgyis benyújtják a számlát,
miközben sokadszorra etetik meg velem,
mitől eleve undorodtam, s még örüljek is vele,
hát undorom bejelentem, nem sokszor nem
kérem, de egyetlen egyszer sem.
Jöhet egy újabb kor, sivalkodhatnak hegyek,
az egerek pártján maradok,
akárki szülje meg.
Én önmagamtól önmagam se kérem,
von Haus aus tudom, mi a lényeg,
utóbb csömör, elébb némi kétely,
kapaszkodik belém még némi önérzet,
semmi önáltatás, de utálat
egészen.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-05-25 18:03:54
Utolsó módosítás ideje: 2019-05-25 18:03:54