Olvasód egy imája vagyok (2)

rácsokba kapaszkodom, pedig meztelen talpam
inkább vágyik akár sziklák ösvényén lépni
szabadon az ég felé,

feléd,
amíg nem térdepelhetek egy szobor elé,

Éva vagy a paradicsomból, az egyetlen nő vagy,
köröttünk egy kígyó tekereg

gránitból körmömmel vésett alakon
éjidő ölt ruhát, meztelen testünk
fonom egybe, néhány kőszilánk mint pár szög Jézus
tenyerében vérzik, remegésünk
ad ritmust az időnek,

lennék farizeus
csak nem tudom, miként emeljelek piedesztálra,
hogyan imádjalak oltárod előtt térdelve,
az áment téve imám végére,

mint dőre
naivitás hiszékeny lelkem faragom csontig,
s válok megunt dísszé feszületeden, olvasód
egy imájává, egy dallammá, mindaddig amíg
az orgonapedálon széttaposol és kidobsz





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-03-22 11:21:04
Utolsó módosítás ideje: 2019-03-22 11:24:19