Önarckép
lepergett napjaim hegycsúcsán ülök
eldobbant szívhangok a zsebemben
tükrökből lóg le az arcom
vérszegény szilánkok zörögnek szememben
van úgy, hogy az ember számadást készít
-fényképek hűlt helye elsárgult keretben-
szívembe gyűrött cetlimen is csak
vérszegény betűk bámulnak meredten
terhes, pedig meddő a kor, melyben élünk
lélekhúrokba szőtt paradoxon -
dalomon mégis nemzedékek sora érik
s példát rongyaimban nekem kell mutatnom...
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2018-12-02 20:59:33
Utolsó módosítás ideje: 2018-12-02 20:59:33
