Ne hallgass! Kiálts!

Hisz egyszer úgy is csend lesz….
S  kisimul a gyűrött víztükör,
mint holtak homlokán  a ránc
megszelídül,
ha már csak emlék a szívdobbanás.

Addig lehetsz szivárvány szárnyát
lármás városok fölé feszítő  bolond madár,
lehetsz égboltra tintáját csorgató haragos idő,
május hímző kezétől sarjadó mező.
Lehetsz vörösben izzó
lombokra szeplőt hintő október,
csipkebokorban mennyekig lobbanó láng.
Szemek íriszében fodrozódó szerelem,
téli éjjen könnyekben szikrázó csillagszem.
Vadludak röptétől összerezzenő lobkorona,
álmait pillái mögé rejtő édesanya...

Mind, mind te lehetsz!
Ne hallgass! Kiálts!
Hisz egyszer úgy is csend lesz….
S kisimul a gyűrött víztükör,
mint holtak homlokán  a ránc
megszelídül,
ha már csak emlék a szívdobbanás.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-10-28 15:05:34
Utolsó módosítás ideje: 2018-10-28 15:05:34