VALAKINEK aki nevetett mikor meghalt az "öreganyja"
Öreganyád,
mert így szólítottátok: "öreganyám",
még megélte a kilencvennyolcat, csúnya lett és büdös
a halál szagát hordják egy kor után,
még szürcsölve kanalazta fogatlanul a leveseket,
más már nem kellett,
meghúzta magát a kamrába rakott keskeny dikón,
hallgatott naphosszat, neki már nem kellett harc,
s nem örült, hogy reggel felébredt, lemondón
legyintett, a világba belevénhedt.
Istenhez nem imádkozott, sosem segítette életét,
nyolc gyerek, három temetett férfi, megfáradt,
amire már régóta várt - most megtörtént,
két érme szemén, ennyi összes létező vagyona
és hangod hallotta utoljára, már örökké - nevetésed,
ahogy kitekert testét a tizenötös lámpánál látva,
csak kacagtál s nem bírtad abbahagyni
ne szégyelld,
hisz csak öreganyád lépett tovább a másvilágra.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2018-10-03 10:44:41
Utolsó módosítás ideje: 2018-10-04 17:50:36