Kései búcsú S.-től (vált.)

(Peer Krisztiánnak)

A bolond álmainkat
– ha ezt az égiek hallanák! –,
meg nem éltük! Emlékszem,
éppen akkor virágoztak
kertünkben
az almafák.

Hidd el nékem, drágám
– persze bizton nem állítom –,
de az agy és az ágy kínja, bizony,
az várt volna rád és énrám.
És volt aki – akarta bár –, el nem
vétettem a hitem szerinti jó irányt!

Mert az úgy történt,
hogy egyszer
– meglehet, hogy így volt! –,
hitted: nem szeretlek!
Azóta – már késő! –, mint Istent,
szüntelen kereslek.

Aztán, néhány éve,
csendes lett egy hajnal,
majd a délután jött, és én
nem bírtam magammal!
Csendet terem ma már a réveteg délután,
és elül a csend az éjszaka bársonyán.

Nem jól van ez, szívem,
hogy én állok e hantnál!
Hajolnál te fölém,
madárka rína, te meg:
„Haj, te édes latrom!”
– sóhajtva dalolnád.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-09-03 00:37:41
Utolsó módosítás ideje: 2018-09-05 01:48:22