Mosolygödör

Néha, csak úgy szemlélődök,
mint egy falhoz támasztott,
kávé-nélküli tekintet.
Bár a reggel föltámasztott,
és rám kent egy hulla-sminket,
még borzolt az a szemöldök.

Gémberedett végtagok nyúlnak
a reggelt tartó zsinór felé.
Leszakadt égbolt folyik
a kitaposott papucsom elé,
épphogy eljutok a páholyig,
hol szerepe van a hangsúlynak:

a francba! Az ablak tárva-nyitva.
Vihar utáni csend csöpög lassan
a párkány nevető ajkán.
A kinti élet még ápolatlan.
Kidörzsölt csipák a padkán,
másnapos cigi, kipattintva.

Szemlélődve ácsorgok. A vízben
az árnyékom hanyattfekve
lebeg a napfény-matracán.
Mindenki alszik. Fejem leszegve
járok a nappali partvonalán,
megsüllyedt lábam boltívben.

Magammal vitázom, s voltaképpen
minden érvem az ajtókeretben áll.
Alakja festetlen őszinteségben.
Nem szereti, ha hetes a szakáll,
csak a lábam elé ne nézzen,
mert elsüllyedek mosolygödrében.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-06-18 16:42:29
Utolsó módosítás ideje: 2018-06-20 12:28:03