Groteszk és abszurd betonhasábok
nyúlványai a múlt tápászkodó falai között,
vérbő sebek szennye itatja át a
gyermekláncfű csuklópántját
anyám simít kopaszra vágott hajamon,
- gondolkozz, szól mint mindig
parancsolón,
- minek anyám, Te már halott vagy és
én se sokáig fogom szétdobálni
a használt papír zsebkendőket,
