Orosháza s Gádoros közt
ötvenhat október végén
– éltemnek csupán az elején –,
egy kocsi hátsó ülésén
zötykölődtünk anyám és én
hazafelé.
Apám Pesten. (A pesti utcákon
folyik a vér.) Anyám zokog:
„Talán már nem is él!” Erre én:
„Ne sírj édes… katonadolog!” –
vígasztalom,
s ölébe hajtom borzas kis kobakom.
