Bemocskoló

A teremtéshez kellettél:
egy egész világot láttam szemedben.
Cirmos zöld, a barnában.
Az erdőm, hecsedlibokraim.

A tisztáson ültem veled,
megkértelek, hogy ne mozdulj,
amíg skiccelem a profilod.
Te voltál a békém, de az idillből
összemocskolt lányregény lett.

Magamra hagytál
a szobám éleivel a hidegben.
Értelmét vesztette a nappal,
és az este is csak arra volt jó,
hogy aludjak, és ne juss eszembe.
Azóta nem nyúltam a ceruzáimhoz,
szalagokkal a hajamban
már nem állnék eléd.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-04-28 17:23:38
Utolsó módosítás ideje: 2018-04-28 17:23:38