anyám vánkosba rejtette a hópihéket
és a fehér csendet eltette jövőnek
apám csillagaim röptette az égen
de mindkettőt visszacsentem tőle
féltem hogy szárnyra kelne velük
ami szép volt bennem
s ha a napok viharába belekerülnek
átszáguldanának másik mennybe
én meg itt maradnék fénytelenül