Az idők jelei
Télbe szorult, ázó március
mily tavaszra nyit kaput?
Kutya horpaszán befagy
a lőtt seb, nem csorog a vér
belőle, didergős a béke.
Az eget nézem: a hold
a nap fölött fehérlik, majd
eltűnik a fellegekben,
s a zuhanó kéken át tiszta
fény ömlik alá a földre.
Örülnöm kéne, hiszen élek,
„ nem gyilkolt meg ez a tél”.
Erősített az, ami nem ölt meg,
csak a lelkem csapzott, fáradt,
bár a testem kibírta még.
Lehetetlen elfelednem,
milyen keskeny is az ösvény,
mennyire szűk lett ez az út,
amely Nagypéntek felé fut,
s Véle mi is feltámadhatunk.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2018-04-09 15:29:40
Utolsó módosítás ideje: 2018-04-09 15:29:40
