Harminc év múltán

Nézz vissza, angyal, még mindig ég a gyertya,
lobogása lencsénken át életünket gyártja.

Képlékeny a múlt, felszínén tarka-barna minta,
kavarog, hólyagot vet, míg sül a palacsinta.

Mikor még ifjú vagy, és kinyílik a kincstár,
nem gondolsz azzal, milyen lesz a „nincs már”.

Aranyló mézga volt a nyár, körbefolyt, átölelt.
Borostyánná dermed a hajdan szárnyemelt.

A fogaskerék felfal: álmot, kínzó férget,
redőt perceg szemed köré, mosolyodra kérget.

Harminc esztendő. Idő, bár ne rohannál!
Több már, mint életem fele. S magad is több vagy annál.

Csak annyi vagy nekem, mint tengernek a víz,
csillagnak az éj, fűszernek az íz.

Ott tanyázol mindig, ahol vágylak,
tégelye szívnek, gyomornak, ágynak.

Kimondom hát tisztán, ne értse félre senki:
Nálad nélkül nem szeretnék lélegzetet venni!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-03-12 11:10:42
Utolsó módosítás ideje: 2018-03-12 11:10:42