pórázra fogott az idő
mikor megszöktem tőle
és visszamentem
törékeny emlékezetemben
kutatni a kezet
a kortyot
a boldogra tapadt pillanat egykorát
de csak az ember-milliárd
de csak a tenger
de csak a végtelen
az óriás
a halhatatlan áradat
káoszát szögezte
emlék stigmák ékein
a töredékekre
elmúlt
minden mozaik szilánk
a már százezer éve kitanult
hiábavalóság éleként állt
sorompót a visszautakon
ma onnan indul a holnapom
