ALAPHANGON

Adok egy kis vákuumot a holdfogyatkozásnak,
diszkrécióm őrzi egy fa, egy állat,
s a polifónia, mely vércsordulásig verekszik, ha épp töltekezik cilinderem,
fehér téglaként beépülök
a félreértések tépőzárjába,
kelletlenül átugrom az ezermesterek ingerküszöbét,
nem kell tótágast állnom ahhoz, hogy szelelő kelepelésem rengést stimuláljon,
nem kell a lelkendező öv harakirije,
bízom benne, hogy egyszer átgázolhatok a kanalakat hajlítgató
szünetjeleken,
kámzsás hiteteket belém vetettétek, ám legyen,
a torkolatok kórisméje, s a gomba alakú szilíciumszálak mind
enyémek,
mit érek velük,
elgörbült fülek tanítottak nemet mondani,
a pille az uszítás pardonjáról tapadt rám,
elhamarkodott cselekedeteim oxidációja pedig egész egyszerűen elviselhetetlenné tette
íveim szabotázsát.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-10-09 19:46:38
Utolsó módosítás ideje: 2017-10-09 19:46:38