Kozmoszhonvágy
Csontig, szívig levetkőzve,
szemfedőnek egy teknőre,
ahol hitet, esküt tesznek,
tűzpárát a lélegzetnek.
Én az istent minek féljem,
akkor sem üt, mikor kérem!
Félkegyelmű árva-lány-haj,
egytől-egyig halomra hal.
Anyám világít a sebén,
kehelyhomály méhe helyén.
Álompatkány, lélekbögöly
szivárog a kegyelemből.
Lenni zsoldos világ haszna,
nyúzva, majd csak felakasztva.
S mire ütne már az óra,
sorba állni kakasszóra.
Örömvégi kínpadvájás-
ezért lehetnék épp hálás.
Csók-véste csönd a szerelem,
átvérzik viaszszívemen.
Mi is lehetne címerem?
Gyémántgyász egy bordaíven.
Ki adna kilencért tízet,
kőkovászért szenteltvizet?
Ami verődés a porban,
dallá serceg a pokolban.
Messzi zengő kozmoszhonvágy,
körülmetélt öngyilkos-vágy.
Csak a mennyország parányi,
ideg-összeroppanásnyi.
Három király vadat űzet,
korbáccsal szép erdőtüzet.
Hóhér, gyermek, mondd hát, ki vagy?
Köszörűbe zuhant csillag
temetővé varázsolva,
temetővé varázsolva.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2017-09-25 07:22:15
Utolsó módosítás ideje: 2017-09-25 07:22:15