Kései sirató


"harminchat fokos lázban égek"
s már nem hiányzik az anyám,
mindig úgy hittem, nem szeret, csak
robotként ápol, ha muszáj.

most valódi lázzal csatázok,
agyam tisztább képeket vetít,
egyik bajod a másikra dőlt rá,
gondözön tartott össze s a hit;

szajkóztad, mit első szerelmed -
kinek hittérítő-kérelmét széttépted -
tanított, hogy nem kap soha senki többet
teherből, mit teste, lelke elviselhet;

neked valahogy mégiscsak több jutott:
görcsölt a szíved, s tudtuk, az valami rossz;
nehezen nyeltél a mosószóda miatt,
mit gyerekként ittál a konyhacsap alatt;
fél szemed kivették, hogy egyikkel lássál,
a tífusz nem állt meg, azt hagyta rád apád.

szép voltál így is, apám örök párja,
három gyereket hoztál a világra;
ott álltál mögöttünk, s védtél testeddel is,
ötvenhatban rád lőtt egy orosz katonatiszt;
mögötted süvített az a gyilkos golyó,
enni már nem volt mit, kenyérért állt a sor.

felnőttünk majdnem (de hát ki a felnőtt?),
Istened úgy döntött, végleg elvesz tőlünk;
gyors halál, de előbb férjedet temetted,
majd téged is elvitt maga mellé Szentnek.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-09-02 22:15:27
Utolsó módosítás ideje: 2017-09-02 22:15:27